A hiányzó láncszem (Szörényi Levente: A végtelen úton, 1986)

A Végtelen Úton, Szörényi harmadik önállóan jegyzett albuma ironikus módon a magyar beatzene szentháromságát ünneplő Szuperkoncert napján jelent meg cd-n, szelíden megbújva az Omega, az Illés és a Metró hatvanas évekbeli legnagyobb sikerei között a ponyvákon. Bár eladási statisztikák nem állnak a rendelkezésemre, képzavar volt e kiadványt a szuperkoncerten terjeszteni, a közönség nyilvánvalóan nem ezért jött. Ez az album egyértelműen a gyűjtőknek szól, és ezzel a kiadó is tisztában lehetett, szokatlanul igényes csomagolásban és magas áron, bónuszdalokkal kiegészítve jelentette meg, és szinte éppen olyan csendben, mint a lemez első megjelenése idején. Ne várjunk tehát szenzációt, ez egyszerűen egy elveszettnek hitt csemege újrakiadása, mégis sok mindent megmagyaráz.

A BORÍTÓ
A borító megelőlegezi az album hangulatát: a komor színvilág és a bárpultnál táplálkozó két Szörényi arckifejezése nem ígér könnyű emésztést. A skizofrén ötlet üzenete igazából csak utólag érthető, mivel ezeknek a belső változásoknak aligha lehettünk tudatában az első megjelenéskor.

HAJNALI ÁLOM
Az album keserű fohásszal kezdődik, a magára hagyott ember a teljes összeomlás szélén befelé fordul és megpróbálja utolsó gyengeségét is kilehelni magából. Ebben a negyven másodpercben megfogalmazódik az egész album hangulata. A tragédia, az ezt követő tanácstalanság és ijedtség, és az újrakezdés bizonyossága, majd a megnyugvás. Szellemi rokonság fedezhető fel Lou Reed két évvel későbbi albuma a Magic and Loss instrumentális felütésével. Reedet is egy személyes veszteség, barátainak halála inspirálta.

POKOLI DOLGOK
A dalt szokatlanul kemény hangzás és szövegvilág jellemzi. Talán Szörényi első dala, amely szakít a folkhagyományokkal, torzított, szinte metálos gitárok, a nyolcvanas élvek elidegenítő fémes soundjávval kísérve. Az utazás country majd a hazatérés népmesehőse egy könyörtelenül filmszerű nagyvárosban találja magát. Kigyúlt tüzek, kegyetlen fények, tényleg pokoli dolgok. A dal mintha a Dögkeselyű című film brutális Budapestjét ábrázolná.

LÁNY HINTASZÉKBEN
A cím félrevezető, a dal minden romantikát nélkülöz. Mintha a jeges albérletben a hintaszék lenne az egyetlen örömforrás az odatévedt nővendég számára. A morózus albérlő magányát azonban ő sem tudja eloszlatni, a dal még mindig nem róla szól, kivéve ez a kései kárpótlás. A kétségtelenül szuggesztív zene mellett a szöveg időnként biceg, több beavatkozást is megérdemelt volna Bródytól, talán ez esetben a hintaszék lakója is nagyobb szerephez juthatott volna.

NE KÉRDEZD TŐLEM, HOGY MIT TETTEM VOLNA
A kétségbeesés, az agresszió és az örömtelen unalom után a végtelen utazó mintha magára talált volna. Sértődötten, de látszólag nyugodt fölénnyel sorba veszi az ellene ármánykodókat. Ez a hangulat a későbbi évek során sokszor visszatérni látszott, de a sértett hiúság mögül ritkán bukkant elő a szomorúság úgy, mint ennek a dalnak a végén.

AJÁNLOTT LEVÉL
Érzelmes dal az elhagyott gyermekről. A zene enyhén Bródys, a reneszánsz hangulatú refrént leszámítva. A kétségtelen életrajzi hitelesség ellenére Halász Jutkának jobban állna ez a szám.

MŰVÉSZBEJÁRÓ
A borítón Bródy jegyzi a dalt, de erre legkésőbb a „kezében remeg a rózsaszál” sornál egyébként is rájönnénk. Ennek ellenére a telt hangszerelés és a magávalragadóan átélt énekszólam, szinte rockoperák nagyjeleneteit idézi. A szöveg Will Shakespearrel feleselve felfedi a nagy titkot, miszerint a színház mégiscsak színház, és ki hinné, hogy „A színfalak mögött kegyetlen harc folyik, mindenkinek szűk a tér”

A MÚZSA CSÓKJA
Az album egyik legőszintébb és legjobb szerzeménye. Sodró felszabadultság és gyötrődő kétségbeesettség szegélyezik a művész útját. Ennek ellenére, vagy éppen ezért a lassú középrész épp olyan jó mint a lendületes és sokszor ismételt refrén.

ÉJSZAKAI TELEFONOK
Ha rajtam múlott volna, ez lenne a címadó dal. Mintha az egész album egyetlen hosszú és zaklatott éjszaka született volna, ahol az egyre inkább befelé forduló művészt régi barátságok, szerelmek hangjai nyugtalanítják. Nehéz eldönteni hogy acid jazzt vagy kőkemény reagge-t hallunk, de mindegy is, ne szégyelljük kimondani: 1986 ban Szörényi még bármelyiket tudta.

VÁGYAIM NAPJA
Öszintén bevallom a következő három dalnál eljutottan befogadóképességem határára. Teljesen értetlenül állok a „tegyük hát azt, mit megtehetnénk együtt, a napvilágnál éled az élő” és hasonló sorok előtt. Bíborszínű fényben ül Valaki, majd karjait kitárja, és eltűnik hirtelen. Nagyon mély, de talán nem vagyok egyedül akinek ez magas.

A VÉGTELEN ÚTON
A lemezborító szerint a címadó dalt egy számítógépes játék inspirálta, amelyben a szerző tőle szokatlan módon elmerült, ennek nyomán született ez a mantra, mely epiklógusszerűen összegzi Szörényi metamorfózisát, mely úgy látszik, az album fő témája. A sikernél, a gyönyörnél, a pénznél, a hit tartósabbnak bizonyul, ez esetben valószínű, hogy a dalnál is. A zavaró nyelvi bukfencek között (két) jó tanács: Figyelj a külső hangokra, ha nem hallod a belsőt. Figyelj a belső hangokra, ha nem hallod a külsőt. Mostmár tudjuk, hogy Szörényi ez utóbbit választotta.

BALLADA
Az utolsó dal ráadásként értelmezhető, megmutatva hová vezet az előzőben kijelölt (végtelen) út -sehová máshová, mint egyhúros gitáron előadott borongós balladához, színpadi műveket idéző refrénnel.1985-ben talán realisztikusnak tűnt, az István sikere után, hogy Szörényi befelé fordulva talál valamit, amit korábbi rangjához méltóan, művészileg maradandóan ki tud fejezni. Az azóta született színpadi művek értékelésére nem vállalkozom, de az ma már bizonyosnak látszik, hogy az első magyar rocksztár, Magyarországon mindmáig egyedülálló karrierje, amelytől a színpadon látványosan, ezzel az albummal pedig méltó módon elbúcsúzott, ezzel a nyomasztó dallal végetért.