Hobo Blues Band : Középeutópai Hobo Blues (1980)

A megszűnt Fonográf körüli csendet a bátyám eklektikus lemezgyűjteményében való kutakodás töltötte ki, parádés eredménnyel: nyugodtan írhatnék egy külön tízes listát az ott fellelt kincsekről, a Deep Purple-től Jon and Vangelisig és vissza, az Eastet és Paul McCartneyt is érintve, de a legteljesebb kollekció kétségtelenül az addig megjelent HBB albumokból állt. Attila akkor még nem a Rotary Klubban szorgoskodott, hanem a szolnoki (két tagú!) Hobo Blues Band Klub megalapításával tüntette ki magát. A szüleim nem voltak nagy rajongói a műfajnak, legyünk őszinték, irtóztak tőle, amíg egy vendégség alkalmával ifjú szomszédjuk és barátjuk, Csernitzy Károly mérnök ki nem szúrta az üres borítót a lemezjátszó tetején, és az időszerű politikai és kulturális kérdéseiről folyó eszmecserét megszakítva felpattant, megfordította a lemezt, és rátette a tűt, ezekkel a szavakkal: "Ezt hallgasd Péter! Ebben minden benne van!" És máris visszhangzott a nappalinkban, hogy "nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt!"- amire addig nem volt példa azon alkalmakat leszámítva, amikor a szüleim színházban ültek biztos távolban. Csernitzky a fiatal, jófej, megbízható felnőttek táborába tartozott, ezért nemcsak legalizálta, de meg is erősítette az irányt további zenei fejlődésemhez. Nem sokkal később már barátommal, Berki Petivel az addigra konszolidálódott Hobo Blues Band "Esztrád" c. műsorának bemutatóján ültünk az első sorban a Megyei Művelődési Központban. Szüleink azzal engedtek el, hogy ha valaki ragasztóval kínál vagy késsel fenyeget, azonnal jelezzük a mellettünk ülő civil ruhás nyomozóknak. Ehhez képest a koncert legkiélezettebb pillanata az volt, amikor Hobo kivezettetett egy csövest, aki az ültetős buli ellenére a színpad előtt csápolt és követelte a "Kopaszkutya!" c. számot.

A zenéről is muszáj szólnom néhány szót: Meghajolva a Vadászatok, Tábortüzek, Bohócok, Csavargók, Királyok, Költők, Kutyák, Koldusok, Kiátkozottak és az egész Hobo-mitológia minden alakja előtt, aki ezután jött (Vidnyánszky Attilát nem beleértve), meggyőződésem, hogy ez a kritikusok és az alkotók által is lefitymált, háromakkordos blues/rock and roll album Hobó máig legnagyobb hatású népművelő kiadványa. Számomra biztosan, azóta sincs más magyar dalkollekció, aminek az összes szövegét kívülről fújnám - sajnos a sajátomat is beleértve.