Los Chalchakis - La Guitarra Indienne (1970)

Tíz nap, tíz album, csak a borító és semmi más...Aha, persze, a kihívás az oké, de szabályok, ugyan, hagyjuk már...Nem úgy van az: tessék meghallgatni, akit meg nem érdekel, az nyugodtan lapozzon tovább. Cserébe ígérem, nem fogok mindenféle vállalhatatlan hülyeséget promózni, csak mert olyan jópofa. Sajnos az van, hogy bárki, és bármi, aki valaha hatással volt rám, most is azzal van, mivel nem mosták ki az agyam, és nem is a divatból élek. Ez az album például annyira, hogy ma is meghallgattam, nem először, amióta megjött Franciaországból, mert az eredeti csehszlovák már hallgathatatlan. Ez volt kb az első, amit valaha feltettem anyukám szürke táska lemezjátszójára Szolnokon, a József Attila út 29-ben, vagyis óvodás koromban. Nézegettem ezt az indiánlányt a hangszereivel, és már akkor tudtam, hogy gitáros akarok lenni, és bárki bármit mond, az is lettem. A felvétel egyébként monó, úgyhogy nagy surround élményt ne várjatok tőle, csak a zene van, de az ma is elbűvöl.