Külvárosi éj (HBB koncert, Josephina Blues Bell)

>Már 78-80 óta járok konvertjeire, veszem és hallgatom lemezeit, viszont az elmúlt
>2-3 évben ritkán volt alkalmam meghallgatni élőben.
>Kapóra jött március 19-e szombat, a Josefinában.
>Este 10-kor kezdték, a régi zenekarból feltűnően hiányzott a Póka, meg a Tóth
>jános Rudolf, na de csak jó lesz, legyünk optimisták:-)
>Ami ezután jön, az egy horror!!!

Ez a horror történet kerülő úton jutott el hozzám az index Hobo fórumról. Azért reagálnék rá, mert a jelenség valóban nem egyedi, de az éremnek szembetűnően minimum 2 oldala van.

Nem vagyok egy hardcore HBB rajongó, de gondolom ezen a topikon evidencia, hogy Tóth J R, pláne Póka, jó 15 éve hiányzik a zenekarból. Póka valóban annyira meghatározó tag volt, hogy a killépésével akár föl is oszlathatta volna magát Hobó, és most nagy örömre újra összeállhatnának, hogy újra elnyomják a Kopaszkutyát vagy a Halál apa bluest. Nem így történt, maradt Hobo mint egyszermélyes zenekar a kisérőzenészek állandóan változó körével körülvéve - valójában Tóth J Rudolfot is közéjük sorolnám. Jegyezzük meg, hogy a zenészek egyre jobbak lettek. A“feketebárány” korszak végével Hobó ismert ember lett, és egyre több lehetőséget kapott hogy vélt vagy valós tehetségét egyéb területen is kamatoztassa. Ugyanakkor tévedett volna bárki, aki azt hitte volna, hogy a legnagyobb sikerek még előtte állnak. Hiába lett sztárvendég Szárszón, vagy befutott tisztelőinek koncertjén, zeneileg visszalépett a Josephinától felfelé az Old man’s ig terjedő klubszintérre. Valószínüleg Hobó is rájött már, hogy a mainstreamhöz legközelebb akkor állt, amikor nem jelenhetett meg lemeze, hiszen ma már “nem keresi a tévé rádió, nem neki való a dáridó” , viszont a kispéldányszámú, de létbizonyrtalansággal nem küzdő művészek jogait élvezve cserébe megengedheti magának hogy azzal foglalkozzon, amivel csak akar. Az Old Man’s ben többezer forintos menüt a szinpadnak háttal végigzabáló embereknek József Attilát szavalni. Elmenni a végekre és a város talán legokádékabb kültelki kocsmájában provokálni a szórakozni, kicsit táncolni vágyó embereket, aki esetleg Ginsberget még akár el is fogadnák, ha eszükbe juttatja feketebárny fiatalságukat, de Tom Waitshez már borítékolhatóan fáradtak.

Még Póka és Tóth János Rudolf is a szinpadon álltak, amikor kb 13 évesen először láttam a HBB-t az esztrád cimü lemezüket mutatták be Szolnokon. Szülői tiltás ellenére mentem el , mert állitólag a bátyám egy korábbi buliról irtózva és vakarózva ment haza, de ez lehet hogy csak a feketebárány legenda része volt. Így már muszáj volt elmenni, de valójában féltem – és őszintén meglepett, hogy a nézőtéren kisebb részben csövesek, nagyobb részt az értelmes arcú érdeklődők ÜLNEK. A zene nagyon nagy hatást tett rám, az új albumon kivül jórészt a “tiltott gyümölcs “ néven ismert anyagot játszották. A nem erre kitalált kultúrtetremben a csövesek többször megkíséreltek felállni, csápolni, előrevetődni, hogy felidézzék a szagos korszak hangulatát, és Hobo müvészi elhajlásait kifütyülve a kopaszkutyát követeljék. Nagy megkönnyebbülésemre H. mindennyiszor leállitotta a zenét, és leültette őket, míg végül az “elárultál bennünket, különben is megvettem a jegyet” kiabáló gyerekeknek felajánlotta, hogy visszatéríti a jegy árát.

Nem tudom mennyire volt ez póz, és mennyire őszinte, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fenti provokativ magatartás nem újkeletü, hanem Hobo pályájának kezdettől fontos eleme. Önkifejezni, szerelemből zenélni, leszarni az igényeket, és ha véletlenül sokaknak tetszik amit csinálok, akkor megijedni, és gyorsan váltani. Tegyük hozzá, mellette a kopaszkutyát szégyelleni, benne állítólag csak Ginsberg miatt szerepelni, és mindenhol, és mindenkor még influenzásan a Josephinában is kultúrsznobnak lenni.

Nem tagadom, hogy ez bizonyos helyzetekben irritáló tud lenni, de nekem legalábbis hitelesnek tünik, és pont ezt szeretem benne, ezért személy szerint örülök, hogy Hobo ahelyett, hogy megtanult volna rendesen énekelni, vagy verset mondani, AMATŐR maradt, azaz azt csinálja amit szeret, és nem ami eladható, pedig bebizonyította, hogy akár lett volna más választása is.

Az csak magánügy, hogy nem állítanám, hogy többet forgatom Hobo újabb kori lemezeit, mint a klasszikusokat, de nekem a Viszockij lemez jobban tetszik, mint a régi nagy slágerek korszerünek szánt új felvétele, és egy kocsmában is szivesebben hallgatom Tom Waitset magyarul, mint a ötszázadszor a hajtók dalát valami karácsonyi szeretetkoncerten.

Az igazán jó hír az, hogy kisebb körben és mértékben ugyan, de az elvárásokra szaró, értékeket kereső, közben saját magát felvállaló tudó öntörvényü ember is lehet sikeres.

Szerintem tök mindegy hogy valaki verset mond, fest, vagy komputerbillentyüket birizgál, befutóban vagy lecsúszóban van, a müvészetet ezzel az alapállással érdemes keresgélni, akkor is ha ez péntek este a Josephinában kevésbé szórakoztató.