Horror Disco Párizsból (The Rolling Stones - Undercover, 1983)
Erős kezdés
A turnéról rengeteg kalóz kiadvány is napvilágot látott, változó hangminőségben. Köztük a Kansas City-ben tartott koncert, ahol Mick Taylor először csatlakozott a bandához 1974-es kiválása óta, némi csalódást keltve a játékával. Jóval később, 2015-ben hivatalosan is megjelent az amerikai és az európai zárókoncert teljes anyaga jó minőségű hanggal és képpel a From the Vault című sorozatban. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a maga idejében sokat kritizált Still Life elég jó keresztmetszetét mutatja a turné legerősebb és legérdekesebb pillanatainak.
A legtöbb magyar rajongónak valószínűleg ebben az időben robbant be a tudatába a Stones, nem véletlenül. A fiatal felnőtt korosztály többségének ekkor került elérhető távolságba egy Rolling Stones koncert Bécsben. A tizenévesek pedig, a mai ötvenes korosztály, ha máshonnan nem, a kor tini sajtótermékében, a nyugatról behozott német Bravo magazinokban láthatta először a Stonest egyenesben, az Europop nagyságokról szóló cikkek mellett néhány flekkes, szó szerint kis színesekben. A képeken az akkori mezőnyhöz képest valószínűtlenül koros Stone-ok nappali fényben, színes háttér előtt voltak láthatóak. Jagger az akkori divatos élénk színekben tündökölt, sárga térdnadrágokban, kék pufi dzsekikben, színes trikóban, néha Gibson SG gitárral, néha anélkül. Ha ez nem lett volna elég, az 1982 es év végén megjelent Földes László, azaz Hobó Rolling Stones könyve, amely a Hobo Blues Band népszerűségének köszönhetően rögtön sikerkönyv lett.
Előrebocsátom, elfogult vagyok, mert nekem egyik kedvenc albumom az Undercover, nem véletlenül. Én körülbelül 84-ben, 12 évesen találkoztam először a Rolling Stones-al, elsősorban a Hobó könyv közvetítésével. Hobó a Stones történetét a könyv megjelenésekor, 82-ben zárja, az általa "hét szűk esztendő"-nek tartott 73-80 közötti korszak után bizakodó hangulatban, az utoljára kiadott Tattoo You album és az ezt követő európai turné élményével a tarsolyában. Lehet, hogy a Tattoo You egy új korszak nyitányának tűnt 82-ben, de valójában egy jól sikerült válogatás volt a "hét szűk esztendő" outtake-jeiből. Az igazi korszakváltást szerintem az Undercover jelentette. Erről Hobo értelemszerűen nem írt, így nem befolyásolta senki véleményét: a zene nemcsak a világon, de Magyarországon is légüres térbe érkezett. Számomra ez volt a legfrissebb, legutolsó Stones album, amikor a banda rajongója lettem, amiről sem kritikát nem olvastam, sem véleményt nem ismertem, nem volt kivel megbeszélni, nekem kellett eldönteni, hogy mit gondolok róla. Én pedig egy olyan hangzást hallottam, amit semmihez nem tudtam hasonlítani, és nagyon tetszett. Ez már nem előre megírt tötrénelem volt, mint a Beggars Banquetet követő klasszikus albumok sora, hanem abszolút jelen idejű, friss és aktuális zene. Épp ilyennek képzeltem a Rolling Stonest, alig vártam, hogy élőben halljam, és nyitott voltam a folytatásra.
A borító
Az első pillantásra meghökkentő borító egy kék drapéria előtt kellemetlenül hideg megvilágításban pózoló meztelen női torzót ábrázol. Nyugtalanító, hogy a nő feje nem látszik, külön idegesítő, hogy a meztelen női test "legérdekesebb" pontjait kis színes, rajzos alakzatok takarják, amelyek a háttér témájával köszönő viszonyban sincsenek. Közöttük egy szélesebb sáv, a zenekar tagjainak monokróm sziluettjét mutatja, Jagger állát Richards tenyere támasztja, nem túl barátságosan, felettük kanji-szerű karakterekkel az album címe látható. A jugó és indiai utánnyomásokból, valamint a CD füzetkékből nem derül ki, hogy a kis színes ábrák az első kiadáson lefejthető matricák voltak, ami némi magyarázatul szolgál a cím és a design közötti kapcsolatról. Nem úgy a belső tasakra rajzolt életnagyságú hiperrealisztikus almák, amelyek magyarázatára a mai napig nem jöttem rá. Mindez így együtt, a Rolling Stones valaha volt legrosszabb lemezborítójaként él a köztudatban, amely trónról talán csak a 2023- as Hackney Diamonds digitális trash-artja taszította le. Pedig ezt a tasakot ugyanaz a Peter Corriston tervezte, mint az előző hármat: köztük a 78-as Some Girlst, és a 82-es Tattoo You-t, amelyek a Stones és a rocktörténet legemblematikusabb lemezborítói közé tartoznak. Mit akarhatott Corriston, és főleg a Stones ezzel az abszurd, erotikától mentes, ijesztően hideg torzóval? Soha nem tudjuk meg, ha nem tesszük fel a lemezt!
Undercover of the Night
A címadó dal, az album kvintesszenciája, a 80-as években felnőtt magyaroknak az Ilkei Csaba által szerkesztett "Új Reflektor Magazin" című műsor főcíméből lehetett ismerős. Mick Jagger minden akkor trendicseknek számító fogást és stúdió trükköt bevetett, a fegyverropogásig effektezett doboktól a slappelt basszusig, a gitárok vibráló visszhang tengerben úszva. Ennek ellenére a dal minden, csak nem popzene, a Stones máig egyik legkeményebb opusza. Nem véletlen, hogy több válogatásalbumra is felkerült, először a Rolling Stones records éveire visszatekintő Rewind-re 1984-ben, utoljára pedig a 2019-ben megjelent HONK-ra. Az album azon ritka dalai közé tartozik, a She Was Hot mellett, amit néha koncerten is elővettek. A hat évet és két albumot megcsúszott soron következő turné műsorába is bekerült. Hallható a turnéról készült legendás kalózlemezen, a Swinging Pig által kiadott koncertfelvételen, ami a turné záró Atlantic City-ben tartott koncertet örökíti meg. A koncertet az HBO élőben közvetítette, a kalózok alighanem műholdról lopták le az anyagot. Ez olyan jól sikerült, hogy 2020-ban hivatalos kiadványként is megjelent, Steel Wheels Live címmel, már sokkal jobb minőségben, a Stones visszavette a kalózoktól azt, ami az övé.Nagyon szeretem ezt a számot, mert markánsan elüt mindentől, amit a Stones valaha csinált, mégis magán viseli a Jagger- Richards szerzőpáros legerősebb stílusjegyeit. Talán leginkább a Fingerprint File-hoz tudnám hasonlítani, elsősorban nyomasztó szövege miatt. Abból a szempontból is egyedi, hogy a szöveg nélkülözi Jagger legendás távolságtartását a politikától, a Dél-Amerikai diktatúrákon köszörüli a nyelvét, ami mérsékelt vagányság kevéssel a Falkland válság után, de így is derék. A szövegben újra tetten érhető az irodalmi inspiráció, ahogyan az 1968-as Sympathy For the Devil- esetében (Bulgakov: A Mester és Margarita), ezúttal William S. Burroghs 1981-ben megjelent The city of red nights c. regénye volt az ötletadó.
Három videoklip is készült az albumhoz, ehhez a dalhoz mindjárt két változat is. Az egyikben Jagger ragasztott macska bajusszal, fehér öltönyben és panama-kalapban dél amerikai nyomozót alakít. Egy lányon próbál segíteni, akinek elrabolták a barátját. Az áldozatot szintén ő alakítja, a maffiavezért pedig nem más, mint Keith Richards, aki a végén jön és lelő mindenkit. Nem csoda, hogy az MTV kicsit keménynek találta a sztorit, ezért Julien Temple rendező egy alternatív verziót is forgatott, amelyben a zenekar egy klubban játszik, amit egy fiatal pár tévén néz, amíg a szigorú és vélhetően korrupt politikus apa (férj?) haza nem érkezik.
A dal felbukkant a Martin Scorsese által rendezett Shine a Light c 2008-as koncertfilm hanganyagában is, amit a New Yorki Beacon színházban vettek fel, kizárólag a japán kiadás bonus trackjaként.
Lássuk be, elég izmost kezdés a Stones sokak által egyik legrosszabbnak tartott lemezén...
She Was Hot
Ez a dal volt az albumot beharangozó második kislemezen, B-oldalán a Think I'm Going Mad c. reggae-vel, ami már nem fért rá az albumra. A 2005-ös Rarities c, válogatás albumon jelent meg, egyéb B-oldalak társaságában.
Az Undercover of the Night-hoz hasonlóan ehhez is készült egy videoklip szintén Julien Temple rendezésében. Ebben a hálóköntösben unatkozó Jaggert és egy másik lakásban, a viszkis üveggel és gitárral vigasztalódó kókadt Richardsot egy varázslatosan materializáló "forró nő" rázza fel, Anita Morris táncos és színésznő, a Miami Vice és az Abszolút Kezdők egykori sztárjának alakításában. Hőseink hamarosan egy tévéstúdióban találják magukat, a szalonzenekarnak öltözött banda társaságában, de Anita jön, és itt is felmelegíti a hangulatot, csak úgy olvadoznak a gitárok, és még az Északi-sarkon is megolvad a jég, amíg Jagger elköszön:.
Tie you Up (The Pain of love)
Mintha a Black and Blue album botrányt kavart, "kikötözős" plakátja elevenedne meg, a fizikai fájdalom és vonzalom kölcsönhatásait elemzi a dal, a nagy médiakonszern, a CBS gondozásában megjelent kiadványon szokatlan szókimondással.
Megsüketít, megvakít, mint a mennydörgés
Érzed, ahogy futnak a tüskék, fel-le a hátadon
Miért olyan isteni, a szerelem fájdalma?
Meg kell érte dolgozni ki kell tartani,
Nagy árat fizetsz érte, odateszed a segged,
Hazudni és lopni érte!
Nehéz túlélni a szerelem fájdalmát..
Szenved a költő derekasan, Jagger csak úgy sziszegi a szavakat, majd végül, sok viszontagság után...
Ma este tényleg megteszi.
Ma este megkötöz..
Tényleg megkötöz..
Ne bánts..ne bánts...
A szerzőpáros között kialakult háború fontosabb csatáit általában Richards nézőpontjából ismerjük, Jagger a szólókarrierje kezdetén kialakult háborút ritkábban kommentálja. Egy interjúban mégis megemlíti, hogy árulásként élte meg, amikor Richards az Undercover utómunkái idején faképnél hagyta, és elment Jamaikába nyaralni, így Chris Kimsey segítségével egyedül fejezte be a keverést. Hogy ez mennyire volt ellenére, nem tudhatjuk, de az album hangzásán erősen érezhető a keze nyoma, több dalban fellelhető olyan produceri trükk és ötlet, ami aligha Richardstól származik.
Ide kerül egy táncos-bongós tapsos középrész, de azért Richards nem panaszkodhat, olyan kőkemény blues ez, ami talán a 73-as Dancing with Mr D. óta nem volt.
Wanna Hold You
Jaggerrel ellentétben Keith Richards rocksztár létére meglehetősen monogám típus, majd 10 évet lehúzott Anitával, aki három gyereket is szült neki, mielőtt a heroin véget vetett a kapcsolatuknak. A legkisebb, Tara szülei függőségének mélypontján, Richards nagy kanadai lebukásának idején halt bölcsőhalált, miközben az apa épp a torontói El Mocombo klubban lépett fel egy történelminek bizonyult bulin. (Mondanom sem kell, a koncert felvétele azóta hivatalos kiadványban is napvilágot a Stones "nagy kalóz visszavágó" sorozatában.)
Amíg Ronnie Wood az akkori miniszterelnök feleségével, egyben a mai édesanyjával, Margaret Trudeu-val flörtölt, Richardsot a kanadai mountyk letartóztatták, miután kereskedelmi mennyiségű heroint találtak nála. Komoly börtönbüntetésnek nézett elébe. Keith-nek egy jótékonysági koncerttel, és önkéntes elvonóval sikerült kibújnia az ítélet végrehatása alól, annak ígéretével, hogy szakít korábbi függő életével, és a hátralévő életében a zenére koncentrál. Utólag úgy tűnik, ez nagyrészt sikerült is neki, bár a viszkis üveget jóval később, a füvet és a cigarettát pedig csak mostanában dobta el, de a herointól végleg megszabadult, állítása szerint akupunktúrával. A dealnek Anitával való házassága is áldozatul esett, ahogy mondta "nem tudsz úgy lejönni a heroinról, hogy közben minden este egy junky mellé fekszel be az ágyba". Tőle az 1981-es fájdalmasan gyönyörű All about you-ban búcsúzott el, a Wanna Hold you pedig már az új szerelméhez, a norvég származású modell, Patti Hansenhez szóló óda. Pattival 1979-ben kezdett randizni hősünk, és éppen az Undercover album megjelenése idején, 40. születésnapján kötött máig boldog házasságot.
A "Wanna Hold You" az 1972-es Exile idején bevezetett hagyomány, az albumonként egy Richards által énekelt dal sorába illeszkedik. Az 1978-as Before they make me Run-hoz és az 1981-es Little T&A-hez hasonlóan egy középtempójú nyugis Rock and Roll, könnyen felejthető szöveggel. Koncerteken nem ment nagyot, az 1998/99-es "Bridge to babylon" turnéig, amikor újra elővették, és azóta fel-fel bukkanó eleme Richards szokásos két dalos blokkjának. A She was Hot mellett ez az Undercover második dala, amelyben felbukkan az alapító zongorista, Ian Stewart alig hallható boogie woogie játéka a háttérben.
Feel on Baby
Az Undercover talán leginkább feledhető dalával zárul az A-oldal. Újra hallgatva egész kellemes meglepetés: Nyugis reggae a legendás ritmusszekció, Sly Dunbar dobos és Robbie Shakespeare basszusgitáros (nem a költő rokona) közreműködésével, Jagger által favorizált trendi effektekkel dúsítva. Azt gondolhatnánk, Jagger dal, de egy korai verzión Richards énekel jóval erősebb gitár-kontenttel a háttérben, ami az ellenkezőjére utal, sőt, Keith éneksávjából néhány "Feel on Baby" nyögés hallható a végső mixben is. Instrumentális dub verzió is készült belőle, érdemes meghallgatni, mai füllel erősebbnek tűnnek, mint az album verzió, a szöveggel túl sokat nem vesztünk.
Too Much Blood
és apránként megette. Betette a hűtőbe, betette a jégre!
Nem fogod elhinni, az igazság furcsább mint a fikció. Mindennap elhajtottunk arra.
Táncolnék, énekelnék, nem törődnék semmivel, csak szeretkeznék egy kicsit
„Ez tényleg igaz, ott ahol élsz Texasban, tényleg ilyeneket csinálnak ott az emberek?”
Egy pasas egy kurva láncfűrésszel rohangál odakint!"
Ha elmegyek moziba, tudod szeretnék megnézni valamit.
Valami romantikusabbat, tudod,mint a „Tiszt és Úriembert, vagy valamit.
Táncolnék, énekelnék, nem törődnék semmivel, csak szeretkeznék egy kicsit
Pretty Beat Up
Az album szerintem leggyengébb dala az 1975-ös Hot Stuffhoz vagy az 1980-as Dance part II.-höz hasonlóan egyetlen funky riffből álló Csinos Kis Pofánverés. Ronnie Wood társszerzői kreditet kapott, tehát ez vélhetően teljes egészében az ő dala. Az 1992-es, amúgy remek a Slide on This c. szólóalbumát követő turné műsorba is felvette.
Szép próbálkozás volt, Ronnie, a 74-es It's only Rock and Roll picit jobb volt, ez nem biztos, hogy jó belépő lett volna a Stoenes-ba. A 78-as "Everything turns to gold" hasonló kategória, a 81-es "No Use In Crying" és "Black Limousine" viszont kitűnően sikerült, az utóbbi a koncertműsorokba is utat talált magának. Mindig ugrottam ezt a dalt, pedig a David Bowie csapatából is ismert David Sanborn szaxofonozik benne.
Ronnie dalszerzői próbálkozásainak az eddigieknél nagyobb tér nyílt a "harmadik világháború" éveiben, ahogy Richards jellemzi a nyolcvanas évek végét, amikor Jagger szóló projektjei kedvéért próbált kifarolni a Rolling Stonesból.
Too Tough
lendül a magasban
All the way Down
Ebben a dalban az egykori vagány, középkorú, megállapodott férfi tekint vissza az életére, és benne egy bevállalós partnerre, erős nosztalgiával. Hasonló perspektíva máshol is előfordul az érettebb Jagger lírában, az 1987-es Primitive Cool-tól kezdve a legutóbbi album, a 2023-as Hackney Diamond néhány daláig, például a Whole Wide World-ig amely a szenior rocker életbölcsességét osztja meg.
Király voltam, laza srác, csak egy sznob kis mitugrász
(mint ma oly sok ifjú titán)
Az agyam csak azon járt, hogyan legyek világsztár
persze, csak nagy volt a szám
De ő mindenben benne volt... a legdurvábban
Ha a szemem lehunyom, még látom...
az évek futnak mint a percek
Születésnapok és öngyilkosságok,
mégis játszom a hülyét, úgy feszítek
Mégis csak egy ribanc vagy, kislány..
Mindenben benne voltál... a legdurvábban
Ebből a dalból sem maradhat ki egy fura, effektezett középrész, "Down, down, Down" visszhangozza Jagger, mintha beakadt volna a lemez, aztán Charlie Watts rollja tovább pörgeti a nótát. Mint minden Stones albumon, a kortárs elemek elég jól öregedtek az Undercoveren, különös tekintettel arra, hogy a kortársakra már alig emlékszünk, a Stones viszont itt van velünk. A B-oldal közepe hagyományosan a töltelék helye, ennek ellenére, ha nem is kiemelekedő, de ma is vállalható, értékes anyag került ide.
It Must Be Hell
Nem úgy az It must Be Hell, ha egy párhuzamos valóságban Jagger turnéra vitte volna Stonest a következő évben, ahelyett, hogy a később zsákutcának bizonyult szólókarrierjére fókuszál, ez a dal nagyon jó eséllyel pályázhatott volna a koncertműsorba, és talán ma sokkal többen ismernék. De enélkül is izmos zárótétele egy kitűnő albumnak. Ebben a riffben ért tökélyre Richards láncfűrész szerű gitár soundja, amely később nemcsak a szólólemezeit, a világháború utáni remek albumok, a Steel Wheels, a Voodoo Lounge vagy a Bridges to Babylon, de az ezredforduló legendás Stones turnéinak hangzását is uralta. Utólag is elnézést kérek a puristáktól a műfordításért!
Megjegyzések